A magyar irodalomért és írókért:
Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2002. febr. 9-én megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Az alapító
tagok abból a felismerésből hozták létre a szervezetet, hogy szükség van egy,
a katalizátor szerepét betöltő szervezetre az erdélyi magyar írótársadalmon
belül. Az alakuló ülés jegyzőkönyvét 21 szerző írta alá, azóta a tagok száma
144-re duzzadt, ami a 170-180-ra becsült erdélyi magyar írótársadalom háromnegyedét
teszi ki (2004. október végi adatok). Az E-MIL az egyetlen erdélyi magyar írószervezet.
Ellátja az írók jogvédelmét, emellett az E-MIL minden olyan eszközt megragad,
mely az írók közérzetét javítja, s amely hozzájárul a szakma társadalmi megbecsüléséhez.
Az E-MIL az egész erdélyi irodalmi élet megpezsdítését célozza meg, találkozókat
szervez, irodalmi díjakat ad.
Az E-MIL vezetősége:
Elnök: Márkus Barbarossa János .
Választmányi tagok: Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Sántha Attila.
Tiszteletbeli elnök: Fodor Sándor.
Tagság:
az E-MIL tagja az European Writers' Congress-nek (EWC).
ESEMÉNYEK
2002
Április 11: a Költészet Napján 11 költő olvasott fel verseiből a kolozsvári
Escorial vendéglőben, nagyszámú közönség elott: Demény Péter, Gáll Attila, Karácsonyi
Zsolt, Kinde Annamária, Király Zoltán, László Noémi, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy
Csaba, Létay Lajos, Sántha Attila, Visky András. Házigazda Fodor Sándor volt.
Június 9: Gálaest az irodalomért címmel nagyszabású jótékonysági est szervezése
a kolozsvári Filharmónia termében. A rendezvény célja: pénzt szerezni az erdélyi
magyar írók helyzetének javítására. Díszvendég Faludy György volt.
Aug. 20-25: irodalmi tábor Zetelakán, amelyen öt nap alatt 56 író és minimum
ötven irodalomkedvelő fordult meg. Nyolc előadás, hat szerzői est, ötven szerzői
felolvasás hangzott el Zetelakán, 25 szerző olvasott fel öt Hargita megyei településen.
A tábor életéről több mint 50 tudósítás, cikk jelent meg az írott és elektronikus
médiában.
Aug. 22-24: Hargita megyei turné, öt településen olvasott fel összesen 25 író.
Szentkeresztbányán aug. 22-én 18 órától Balázs F. Attila, Demeter Szilárd, Duma
András, Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László, Gyergyóremetén, aug.
23-án 19 órától: Dukay Nagy Ádám, Haklik Norbert, Orbán János Dénes, Papp Attila
Zsolt, Szántai János, Aug. 23-án Gyergyószentmiklóson 17 órától és Gyergyócsomafalván
19 órától Gergely Edit, Márkus Barbarossa János, Szőke Mária Magdolna, Török
Miklós, Székelykeresztúron aug. 24-én 19 órától: Farkas Wellmann Endre, Karácsonyi
Zsolt, Lorincz György, Mózes Attila, Sántha Attila.
November 15-17: bánsági és dél-erdélyi turné, Aradon, Temesváron, Pécskán, Újszentesen
és Déván olvasott fel Fodor Sándor, Orbán jános Dénes, Kinde Annamária, Karácsonyi
Zsolt, Böszörményi Zoltán
December 8-9: partiumi turné: - szombat este Nagyváradon, a Posticum Házban
felolvasott Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Demeter Szilárd, Dénes László,
György Attila, Karácsonyi Zsolt, Sántha Attila, Szálinger Balázs, Zudor János
- vasárnap délben Nagykárolyban Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Demeter
Szilárd, Farkas Wellmann Éva, Fodor Sándor, György Attila, Karácsonyi Zsolt,
Kinde Annamária, Kuszálik Péter, László Noémi, Mózes Attila, Papp Attila Zsolt,
Sántha Attila, Szálinger Balázs, Szántai János
December 9: E-MIL Gálaest Szatmárnémetiben. Átadtuk az Erdélyi Magyar Írók Ligájának
(E-MIL) 2002-es irodalmi díjait, melyek az erdélyi magyar irodalom legjobb ezévi
alkotásait jutalmazták. A 2000 euró értéku Méhes György-nagydíjat Mózes Attila
kapta életmuvéért és az Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket c. kötetéért.
Az 1000 euró értéku Méhes György-debütdíjat Farkas Wellmann Éva kapta Itten
ma donna választ c. verskötetéért. Az egyenként 500 euró értéku Irodalmi Jelen-díjakat
Bogdán László Drakula megjelenik és A szoros délben c. köteteire és Szálinger
Balázs az Elso Pesti vérkabaré c. kötetére kapta. A 300 euró értéku Irodalomtudományi
Díjat Fried István kapta Irodalomtörténések Transsylvániában c. tanulmánykötetéért.
2003
Február 8: E-MIL közgyulés az egyéves évfordulón.
Április 11-tol: írói turnék, felolvasások a következő helyszíneken:
Hargita megye
Szentegyházán április 10-én 19 órától a líceum épületében, Csíkszeredában április
11-én 18 órától a Corvina Könyvesházban Fekete Vince, Lövetei Lázár László,
Lorincz György, Molnár Vilmos, Zsidó Ferenc, valamint a házigazda György Attila
olvasott fel.
Beszterce-Naszód megye
Bethlenben április 11-én 17 órától a Református Gyulésteremben került sor Karácsonyi
Zsolt, Létay Lajos, Mózes Attila és Sántha Attila felolvasóestjére.
Kolozs megye
Kolozsváron az E-MIL az idén is a fotéri Escorial vendégloben rendezte meg a
lassan hagyományossá váló Költészet Napi felolvasásokat. Április 11-én, 17 órától
a következo költok olvastak fel: Beno Attila, Bréda Ferenc, Csávossy György,
Gáll Attila, Király Zoltán, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Szántai János. Az
est házigazdája Fodor Sándor, az E-MIL elnöke.
Désen április 12-én, 16 órakor a Magyar Házban Farkas Wellmann Éva, Lászlóffy
Csaba, Létay Lajos és Sántha Attila olvasott fel.
Kovászna megye
Baróton április 11-én, 18 órától a Muvelodési Házban Kudelász Nóbel, Orbán János
Dénes, Papp Attila Zsolt és Szonda Szabolcs lépett fel.
Szilágy megye
Szilágysomlyón április 10-én, 16 órakor az Ady Endre Líceumban, Zilahon április
10-én, 18 órakor az EMKE székházban Beno Attila, Király László, László Noémi
és Szántai János olvas fel.
Temes megye
Temesváron április 10-én Anavi Ádám, Eszteró István, Nagyálmos Ildikó és Pongrácz
P. Mária, majd a Bánsági Napok keretében április 11-én Gergely Edit és Szakács
István Péter olvasott fel.
Arad megye
Aradon április 11-én Eszteró István és Nagyálmos Ildikó lépett fel.
Fehér megye
Nagyenyeden május 16-án 16 órától, Marosújváron 18 órától Csép Sándor, Király
László, Sántha Attila és Sigmond István olvasott fel.
Február – május: E-MIL verspályázat kezdo fiatal költoknek, a gyoztesek: Ármos
Lóránd Sándor, Barabás Blanka, Márkus András.
Május: Az Adóhivatal többmillió lejre büntette Borcsa Jánost amiatt, hogy a
Gyergyószárhegyi Alkotóközpont elmulasztotta kiküldeni az adóbevalláshoz szükséges
papírt. Eljártunk ezügyben a Hargita Megyei Tanácsnál, valamint felajánlottuk
a jogi képviseletet. A pert május elején Borcsa János megnyerte.
Június 5-7: II. Gálaest az Irodalomért és Könyvvásár. A háromnapos rendezvényen
fellépett Garaczi László, Gazdag József, Nagy Ildikó Noémi, Grecsó Krisztián,
Kukorelly Endre, Németh Gábor, Szocs Géza, Farkas Wellmann Éva, Mózes Attila,
Szálinger Balázs, L. Simon László, Szuts Zoltán, díszvendég GRENDEL LAJOS volt,
akivel Balázs Imre József beszélgetett. A Könyvvásáron 13 kiadó volt jelen,
30 könyvbemutatóra került sor.
Augusztus 20-24: II. Erdély – határtalanul irodalmi tábor Zetelakán. Résztvett
80 író, számos érdeklodo.
A program: Fried István, Láng Gusztáv, Egyed Emese, Juhos-Kiss János, Csép Sándor,
Balázs Imre József eloadásai az erdélyiség témakörében, Karácsonyi Zsolt és
Ferencz Zsuzsa könyvbemutatója, kirándulás a madarasi Hargita-csúcshoz, a tíz
éves Serény Múmia megünneplése (felvezette Fekete Vince, majd vita), a tavalyi
Zetelaki táborról készült film megtekintése (Juhász Miklós filmje), felolvasások,
focibajnokság, pálinkakóstolás, Jitka Roznova performansza, Faludy Ádám, majd
a Kiskorú Írók Ligá-jának (KILL) felolvasásai: Farkas Zsolt, Márkus András,
Sós Dóra
Augusztus 22: felolvasás Székelykeresztúron, felléptek: Dukay Nagy Ádám, Horváth
Orsolya, Márkus-Barbarossa János, Mózes Attila, Zsidó Ferenc.
Szeptember 26-28: az E-MIL részt vett az Európai Írószövetségek Kongresszusa
(European Writers’ Congress) tanácskozásán, mely 29 ország 54 írószövetségét
tömöríti, és felvételt nyert a szervezetbe. Az EWC-t az EU az írók legfobb érdekvédelmi
szervezeteként ismeri el.
December 6, Arad: az E-MIL díjainak kiosztása
A 2000 euró értéku Méhes György-nagydíjat Király László kapta életmuvéért és
a Madarak árnyéka c. kötetéért, míg az 1000 euró értéku Méhes György-debütdíjat
Páll Zita a Milyen fej varródhat az ex-macska nyakához c. kötetéért.
Az Irodalmi Jelen Prózadíjat Márton László nyerte el Testvériség c. trilógiájáért,
az Irodalmi Jelen Költészeti Díjat pedig Szocs Géza Az allegóriás ember c. kötetéért.
E két utóbbi díjjal járó pénzösszeg 500-500 dollárt tett ki. Az 500 euró értéku
Irodalomtudományi Díjat Bíró Béla kapta A füst árnyéka c. kötetéért. Az 500
eurós Szindbád-díjat Mircea Dinescu kapta.
2004
Január – június: az E-MIL részt vesz az Irodalmi Kerekasztal munkálatain, elsoként
a határon túli szervezetek közül.
Április 17, Kolozsvár: az E-MIL közgyulése, új vezetoség választása. Fodor Sándor,
az eddigi elnök, elvállalja a tiszteletbeli elnökséget.
Április 17, Kolozsvár: III. Gálaest az Irodalomért – Irodalmi Humorfesztivál.
Felolvastak: Bogdán László, Bölöni Domokos, Fekete Vince, Fodor Sándor, György
Attila, Király Zoltán, Király László, Kiss János, Molnár Vilmos, Nagy Pál, Szántai
János, Zsidó Ferenc. Irodalmi humorkirálynak a közönség MOLNÁR VILMOST választotta.
Augusztus 18-22, Zetelaka: III. Zetelaki Írótábor:
Augusztus 18: Ünnepélyes megnyitó: Pomogáts Béla, Fodor Sándor, Sántha Attila.
A csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat bemutatása: Ferenczes István,
Fekete Vince, György Attila, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László
Augusztus 19: A nagyváradi Várad kulturális lap bemutatója (Dénes László, Lipcsei
Márta). Az aradi Irodalmi Jelen irodalmi lap bemutatása (Böszörményi Zoltán,
Karácsonyi Zsolt). A Terasz és Erdélyi Terasz kulturális internetes portálok
bemutatója (Onagy Zoltán, Szabó Géza). A Hét marosvásárhelyen hetilap bemutatása
(Szabó Róbert Csaba). A Bárka békéscsabai folyóirat bemutatása (Elek Tibor,
Grecsó Krisztián, Kiss Ottó, Kiss László).
Augusztus 20: Szent István napi ünnepélyes eloadás – néptánc. Napilapok kulturális
mellékletei: Múzsa (Népújság) – Marosvásárhely (Nagy Miklós Kund), Színkép (Romániai
Magyar Szó) – Bukarest (Szonda Szabolcs), Szempont (Krónika) – Kolozsvár (Papp
Attila Zsolt), Múzsa (Reggelei Újság) – Nagyvárad (Dénes László). A kolozsvári
Helikon kulturális lap bemutatása (Karácsonyi Zsolt, Király László, Mózes Attila,
Sigmond István, Szilágyi István)
Augusztus 21: A Korunk címu – Kolozsváron – megjeleno folyóirat bemutatása (
Kántor Lajos, Balázs Imre József). A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet bemutatása
(Beke Mihály András). A Látó marosvásárhelyi irodalmi folyóirat bemutatása (Gálfalvi
György, Vida Gábor). A kolozsvári Muvelodés címu kulturális folyóirat bemutatása
(Szabó Géza). Csórék-Izomingesek focimeccs. A táborban résztvett 149 személy,
melyek közül 74 író.
Irodalmi estek 2004-ben:
Arad megye
Arad: február 20-án a Jelen Házban olvasott fel Márton László
Arad: április 16.-án 17.00 órai kezdettel felolvasott: Anavi Ádám, Eszteró István,
Karácsonyi Zsolt, Nagyálmos Ildikó
Beszterce-Naszód megye
Beszterce: április 16-án 19.30. Helyszín: Magyar Ház . Szántai János, Fodor
Sándor, Király Zoltán, Huber András
Bethlen: április 16-án 19.00, Sigmond István, Bréda Ferenc, Zsidó Ferenc, Cseke
Péter.
Szeben megye
Nagyszeben: április 16-án 18.00,Gáll Attila, Létay Lajos, Márkus-Barbarossa
János, Mózes Attila
Medgyes: április 16-án, 18.00 órai kezdettel a Milenium házban felolvasott Bölöni
Domokos, Jánosházy György, Nagy Miklós Kund, Nagy Pál.
Szilágy megye
Zsibó: április 16-án 16.00 órai kezdettel a Wesselényi kastélyban tartott eloadást:
Kántor Lajos és Orbán János Dénes
Szilágycseh: április 16-án 18.00 órai kezdettel a Muvelodési házban olvasott
fel: Orbán János Dénes, László Noémi, Király László, Kántor Lajos.
Brassó megye
Szecseleváros: április 16-án 16.00 órai kezdettel eloadtak: Fekete Vince, Bogdán
László, Lövétei Lázár László, Molnár Vilmos
Brassó: április 16-án, 19.30-tól olvastak fel: Fekete Vince, Bogdán László,
Lövétei Lázár László, Molnár Vilmos
Bihar megye
Belényes: április 16. 17.00 órától. Felolvastak: Farkas Antal, Kinde Annamária,
Lipcsei Márta, Szucs László.
Temes megye
Temesvár: április 15-e, 17.00 óra. Eloadtak: Anavi Ádám, Eszteró István, Kiss
András, Nagyálmos Ildikó.
Hargita megye
Borszék: április 23. 12.00 órától olvasott fel:Czirják Edit, Gergely Edit, György
Attila, Sántha Attila
Maroshévíz: április 23.-án 17.00 órai kezdettel olvasott fel:Czirják Edit, Gergely
Edit, György Attila, Sántha Attila
Kovászna megye:
Sepsiszentgyörgy, június 15: Makkai Ádám és Arany Ágnes estje.
Kolozs megye:
Kolozsvár, június 9: Makkai Ádám és Arany Ágnes estje.
Kolozsvár, június 13: Zalán Tibor estje.
Kolozsvár, október 14: a Bárka c. Folyóirat estje: Elek Tibor, Grecsó Krisztián,
Kiss Ottó, Kiss László
Kolozsvár, október 29: Hodossy Gyula (a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának
elnöke) és Barabás Zoltán estje.
Világháló
Sikerült levédenünk az e-mil.ro és az irodalom.org címeket, és e két domain-n
néven korlátlanul tudunk villámposta címeket biztosítani.